Szponzori ajánlat

Tisztelt Partnerünk!

Örömmel értesítjük, hogy újra megrendezésre kerül a tavalyi nagy sikerű

Rehab Expo

2015. december 1-jén, 9 órai kezdettel
a Lurdy Házban

A Rehab Expo a megváltozott munkaképességű munkavállalók és hozzájuk kapcsolódó szervezetek, cégek, szakemberek egyik legjelentősebb szakmai eseménye a kapcsolatépítés helyszíne is lesz.

A rehabilitációs kérdésekkel foglalkozóknak folyamatosan nyomon kell követniük mind a szakmai újdonságokat, mind az aktuális jogszabályi változásokat.

Az II. Rehab Expo fő üzenete: „képzés és foglalkoztatás a siker záloga”: a rendezvény célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember tudjon visszatérni a munka világába. A rendezvény összes programja e cél megvalósulását segíti, miközben az egyes szolgáltatásokat igénybevevők sajátos és specifikus kéréseit is igyekszik szem előtt tartani.

A Rehab Expón megjelenők a téma érintettjeinek szinte teljes spektrumát lefedik: állami szereplők, befogadó cégek HR és gazdasági vezetői, cégvezetők és döntéshozók, munkatársak.

Az esemény helyszínét és programját egyedülálló módon alakítjuk ki, külön alkalmat biztosítunk kiállítóinknak kínálatuk bemutatására, és emellett a jogszabályi és finanszírozási háttér is ismertetésre kerül.

A támogatók, kiállítók számára a II. Rehab Expón való megjelenés kitűnő lehetőséget nyújt arra, hogy ajánlataikat eljuttassák a terület érintettjeinek, illetve személyes kapcsolatot alakítsanak ki velük.

Tisztelettel a szervezők:

Szücsy Márton, Géczi Csaba
Nexon Akadémia

Nexon Akadémia

1138 Budapest Váci út 186.
Tel: + 36 1 465 51 51
e-mail: gcsaba@nexon.hu
www.rehabexpo.hu, www.nexonakademia.hu

Megjelenési lehetőségek

Állásbörzén vagy kiállítóként saját standdal

A csomag értéke: 80.000 Ft + áfa/stand, mely tartalmazza az alábbiakat:

  • saját stand/ kiállítói terület a rendezvény teljes időtartama alatt,
  • a standon fogadhatja az érdeklődőket, álláskeresőket,
  • bemutathatja termékét, szolgáltatását az érdeklődőknek,
  • hostesst, dekorációt és szóróanyagokat a partner biztosít,
  • céglogó feltüntetése minden nyomtatott és elektronikus anyagon,
  • hírlevélben való megjelenés lehetősége a megrendeléstől kezdődően

Előadás megtartása a konferencián

A szolgáltatás értéke: 120.000 Ft + áfa/előadás, mely tartalmazza az alábbiakat:

  • céges előadás megtartása a szervezők által biztosított időpontban,
  • az előadás időtartama nettó 15 perc, a téma szervesen illeszkedjen a tematikához
  • hostesst, dekorációt és szóróanyagokat a partner biztosít,
  • céglogó feltüntetése minden nyomtatott és elektronikus anyagon,
  • hírlevélben való megjelenés lehetősége a megrendeléstől kezdődően

Kombinált csomag (kiállítói/állásbörze stand + előadás)

A csomag értéke: 160.000 Ft + áfa/csomag, mely teljes egészében magában foglalja az előző két csomag által kínált szolgáltatásokat. A kombinált csomag megvásárlásával jelentős, 20%-os kedvezményt érhet el!

Főtámogatói csomag

A csomag értéke: 350.000 Ft + áfa/csomag, mely teljes egészében magában foglalja az előzőekben felsoroltakat, az alábbi kiegészítésekkel:

  • kizárólag egy főtámogató lehet az eseményen
  • dupla stand/ kiállítói terület a rendezvény teljes időtartama alatt,
  • előadásának időpontját a főtámogató választja meg az állami előadások figyelembevételével,
  • céges molinó kifüggesztése az előadók felett, így folyamatosan látható a felvételeken
  • VIP ebéd 4 fő részére a Lurdy Ház Toscana éttermében

Szponzori ajánlat letölthető verzió

Az Expóval kapcsolatos bármely kérdés esetén keresse bizalommal a szervezők képviselőjét:

Géczi Csaba

Géczi Csaba
Mobil: + 36 20 9 822 842
E-mail: gcsaba@nexon.hu

Jelentkezés támogatónak

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Cégnév *

Cég címe *

Számlázási név (amennyiben eltér a cégnévtől)

Számlázási cím (amennyiben eltér a cég címétől)

Postacím *

Adószám *

Kapcsolattartó neve *

Kapcsolattartó e-mail címe *

Kapcsolattartó telefonszáma *

Kérjük, válassza ki a megjelenési lehetőséget *
Állásbörzén vagy kiállítóként saját standdalElőadás megtartása a konferenciánKombinált csomag (kiállítói/állásbörze stand + előadás)Főtámogatói csomag

Megjegyzés

A jelentkezést követően, kérjük, mielőbb szíveskedjék megküldeni az ardey.zsolt@nexon.hu e-mail címre az alábbiakat:

  • céges logoját jpg, png, gif vagy tiff formátumban;
  • cége rövid bemutatkozását, ami a "Partnerek" menüpontban kerül feltüntetésre.